Tulajdonképpen nem is akartam ma írni, meg egészen másról terveztem írni mostanában, de ez a mostani helyzet kihagyhatatlan. És azt sem tudom, sírjak, nevessek, vagy inkább csak legyintsek az egészre... mert ha valami, hát ez valóban nem működő rendszer, ami most is, amikor írok, az országgyűlési választás körül zajlik... háttérben épp Boban Markovic zenéjével (a koncerten mellesleg részt vettünk).
Szóval egy rossz döntés (rendelet), tetézve még egy és ki tudja hány rossz döntéssel oda vezetett, hogy egy választás kabaréba fulladt, de nevezhetjük az egészet közröhejnek is. És ha a választás a demokrácia alappillére, akkor ezt úgy is fel lehet fogni, hogy ma este a demokrácia is megcsúfolódott kicsit. És ez minimum szomorú. És szinte fogadni mernék, hogy most sem lesz ennek felelőse, aki ezt felvállalná, mert ez egy nem működő rendszerek országa. A három, jelenleg általam fogható tévécsatorna egyikén az egyik, általam is kedvelt politikai elemző elmondta, hogy ez a vesztesnek tulajdonképpen miért kedvező, és miért rossz a győztesnek, sőt, hogyan befolyásolhatja ez a következő fordulót. Én azt gondolom egyébként, hogy ez túlmutat már a pártokon... jelentősen megerősítheti az emberek kiábrándultságát és ellenérzését az amúgy is megtépázott politikai elittel, pártokkal, rendszerrel szemben, sőt még a demokrácia iránti bizalmat is csorbíthatja. És ez most nagyon nem jött jól. Most mondhatnám és gondolhatnám azt, hogy ezt már megszoktam és amúgyis, mit vár itt az ember... Bevallom, nincsen már sok illúzióm, de valahogy mégis úgy éreztem, vannak dolgok, amik azért mégsem eshetnek meg, például az, hogy széles körben az emberek megkérdőjelezzenek egy választást, vagy ami talán még rosszabb, nevetségesnek tartsanak. És ebből a szempontból mindegy, hogy a legalitásához azért nem fog kétség férni.
Ez az év azt hiszem, sok szempontból fordulópont (lesz), szerintem nem is kell soroljam, miért, foglalkoznak vele úgyis elegen, elég helyen. Erre azért mégsem számítottam, és szerintem más sem. Írjam azt, hogy kár...? Igen, valóban, és nem is kicsi kár... nagyon nagy kártétemény. Pedig én hosszú idő után ma elmentem szavazni. És ha azt írnám, nem vagyok emiatt csalódott, az nem lenne igaz...