Kicsit messziről kezdem a történet "elmesélését", hogy érthetőbb legyen...
Van ma Magyarországon egy jelenleg is hatályos jogszabály, amely előírja, hogy legalább 20 km-enként a temetői halottasházakban boncoló helyiségeket kell létesíteni. Ugyanez a jogszabály előírja azt is, hogy -idézem- "A boncoló-helyiségcsoportra az egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézményekre (patológiára) külön jogszabályban meghatározott szakmai minimumfeltételeket megfelelően kell alkalmazni." Ezek a temetői boncoló helyiségek ma is léteznek. Kevésbé "kultúr" helyeken pedig még használják is őket. Talán nem kell mondanom, hogy a jogszabályban előírt szakmai követelményeknek sem felelnek meg, túl azon, hogy a munka törvénykönyvében és más rendeletekben előírt feltételeknek sem, pl. a munkavégzéshez szükséges hőmérséklet sem mindig biztosítható bennük (tisztelet a nagyon kevés kivételnek). Magyarul ma még -szerencsére nem sok helyen- de létező gyakorlat, hogy olyan helyen is folyik boncolás, ami tulajdonképpen alapvető minimumfeltételeknek és egészségügyi normáknak sem felel meg.
Viszont a történet érdekesebb része csak most jön. Az egészségügyi intézmények, egészen pontosan minden egészségügyi szolgáltató működéséhez jogszabály által előírt feltételek mellett kiadott egészségügyi szakhatósági engedély szükséges, közkeletűen ezt nevezik ÁNTSZ működési engedélynek. Ennek beszerzésére még a legkisebb magánrendelő is köteles, akkor is, ha ott semmiféle invazív eljárást nem végeznek, mint pl. egy pszichiátriai rendelőben. Az erre vonatkozó jogszabályok későbbiek, mint a fent idézett, temetkezésre vonatkozó 1999-es kormányrendeletek. Így tulajdonképpen egy joghézag kapcsán a temetői boncolóhelyiségeknek (legalábbis a régebbieknek) sosem volt, és jelenleg sincs ÁNTSZ engedélye! Mivel ezek az adatok közérdekű nyilvános adatok, bárki utánajárhat, kaphat róla információt...
De az igazi érdekessége a történetnek csak most jön, és ezért szerepel itt, ebben a blogban. Az ÁNTSZ-nek erről nem csak tudomása van, de felmérést is végzett a közelmúltban a temetői halottasházak és boncolók működéséről. Informális úton tudok olyan esetről, ahol a helység jegyzőjének nem volt róla tudomása, hogy az önkormányzat által üzemeltetett temetőben boncolnak! Egyébként az ÁNTSZ-en belül sincs tudtommal egységes álláspont arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet ezt a joghézagot végre megszüntetni, sőt, hogy egyáltalán kiadható-e ilyen engedély, hiszen a temetkezési vállalatok nem egészségügyi szolgáltatók, túl azon, hogy -ahogy fent is írtam- sokszor a minimumfeltételeknek sem felelnek meg ezek a helyiségek. Szóval az ÁNTSZ-ben sehol, sem a kistérségi, sem a regionális intézetekben nem tudják a megoldást, és évek óta az országos tisztifőorvos állásfoglalására várnak ez ügyben.
De itt még nincs vége a történetnek. Arról, hogy nincs engedély -vagyis az itt végzett boncolás de facto jogellenes- tud a rendőrség is, hiszen ők rendelik el az itt végzendő hatósági boncolásokat és szállítatják ide a holttesteket... Sőt tud erről a Munkaügyi Felügyelőség is, igaz nekik egész más az ügyben az eljárási jogkörük. Szóval a helyzet a következő: van egy tevékenység, aminek nemhogy a tisztességes elvégzéséhez szükséges feltételek (azaz a minimumfeltételek) nem adottak, de még csak jogszerűtlen is. És erről tudomása van több olyan hatóságnak, szervnek, amelyeknek éppen az lenne a feladata, hogy betartassák a törvényeket és ellenőrizzék azok betartását.
(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az igazságügyi orvostan több szakmai szervezete is tud erről, sőt foglalkozik vele... kevés látható eredménnyel.)
Szóval bennem felmerült a kérdés, mit lehet ilyenkor tenni, ha az ügyben a legilletékesebbek is széttárják a kezüket, és tulajdonképpen nem tesznek semmit, csak a felelősséget elhárító módon felfelé mutogatnak, onnan várva útmutatást, közben eltűrve egy jogellenességet.
Bevallom ez volt az első téma, ami eszembe jutott, mikor elindítottam ezt a blogot. Valójában nem látom a megoldást, pláne, hogy annyira perifériás problémáról van szó, és annyi minden fontosabb dolga lehet az illetékeseknek... De valahogy mégis az motoszkál bennem, mi lenne, mi lesz itt, ha végül mindenki befogja a száját, és gyáva módon eltűrünk mindent és még csak a szavunkat sem emeljük fel miatta?
Amikor elkezdtem a munkám, elhatároztam, hogy lesz egy léc, amit nem leszek hajlandó sem megkerülni, sem alatta alulról átbújni. Ezek az én szakmai minimumaim. Kell(ene) hogy legyenek bennünk ilyen erkölcsi és egyéb minimumok... mércék, amik megkerülhetetlenek, elvek, amikhez akkor is tartjuk magunkat, amikor nemhogy hasznunk nem lesz a dologból, de talán kimondottan rosszul is járhatunk. Az a baj, hogy nem csak a rendszerek nem működnek ebben az országban, hanem ezek a mércék sem az emberekben...